Bemutatkozás
Ekler Ágnes vagyok, vezetői és üzleti coach, tanácsadó, tréner, mediátor és szexuálpszichológiai konzulens. Igen, ilyen sok minden érdekel, megtanultam és foglalkozom vele! Főállásban húsz évig az üzleti életben dolgoztam, vezetőként, pénzügyi területen, piacvezető, nagyvállalati környezetben. Lehetőségem volt többféle területen tapasztalatot szerezni; csapatokat építeni, működtetni, fejleszteni, vezető kollégákat támogatni, mentorálni, coacholni. 2019-ben megalapítottam az Eklercoachingot, hogy több szektorban, és többféle módon tudjak dolgozni és segítséget, támogatást nyújtani a hozzám fordulóknak. Mindezzel hozzá tudok járulni ahhoz, hogy fejlődj, vagy csak egyszerűen jobban érezd magad a munkádban, az életedben.
Főbb területeim, kompetenciáim; érzelmi intelligencia, önismeret, optimizmus, vezetői készségek; motiváció/inspiráció/ösztönzés, hitelesség, empátia, proaktivitás, partnerség, döntéskészség, problémamegoldás, konfliktus és válságmenedzsment, csapatkohézió kialakítása, véleményformálás.
A legfontosabb számomra a harmonikus munkahelyi élet és vezetés megteremtése, az egyensúlyi állapot kialakítása, melyben jó hangulatban, motiváltan tudunk dolgozni és élni. Hiszem, hogy felgyorsult tempójú és automatizált világunkban egyre fontosabb a beszélgetés, az emberi kapcsolat, a személyes fejlesztés.
Végzettségem: Üzleti kommunikátor. Képzéseim:
2017 Magyar Coaching Pszichológia Egyesület – vezetői és üzleti coach
2018 dr Fellegi és Winkler – mediátor
2018 BestWork – szexuálpszichológiai konzulens
2022 Laba – modern PR és kommunikáció
2023 Laba – HR menedzsment
2024 Stressz-M – mentálmentor
Mi a Business Coaching?
Business coaching
| A vezetői coaching során akár a gyors, egy-egy célzott kérdéskörrel foglalkozó eredményorientált technikát, akár a minden körülményt feltáró, alapos ún. holisztikus coaching technikát alkalmazom. Célom a vezető személyes fejlesztése és támogatása a sikeresség útján. Specialitás területek, amikkel kiemelten foglalkozom; burn-out, unalom, motiválatlanság, empátia hiány, EQ fejlesztés, vezetői magányosság oldása. Az egyéni coaching mellett, vagy annak kiegészítéseként csoportos coachinggal is foglalkozom, ahol a csoportdinamika előnyeivel építhetjük a közös célokat. | ![]() |
Tanácsadás
| Tanácsadással az alábbi területek esetében tudok segíteni; fogyasztóvédelem, panaszkezelés, ügyfélszolgálat, kommunikáció, motiváció, ügyfélélmény növelés, szervezeti kultúra alakítása az ügyfélelégedettség növelése érdekében, HR – keresés, kiválasztás, dolgozói elégedettség növelés, folyamatok átalakítása, rendszerbevezetések okozta változáskezelés, változásmanagement. | ![]() |
Art coaching
| Autodidakta festőművészként és művészetkedvelőként hiszem, hogy a művészet segítségével tisztára tudjuk mosni a munkában elfáradt, esetleg megfásult agyunkat, lelkünket, szívünket. A művészet megtisztít, inspirál, életre kelt. Kinyitja a világunkat, megmutat eddig ismeretlen területeket, megtanít jobban látni, ezáltal fejleszti a kreatív gondolkodást és az érzelmi intelligenciát. Az art-coaching keretein belül bevezetlek a művészet izgalmas világába, kiállítások, galériák, művek, művészek, és sok-sok érdekesség, amitől több leszel. A megélés érdekében - igény esetén - egyedi technikákkal is dolgozom, bevetve akár a festészetben szerzett tapasztalataimat is. Nagy élmény a vezetőnek, ha a coaching folyamat során a sikerek mellett esetleg egy saját festménye is megszületik… | ![]() |
Női business coaching
| Speciálisan női vezetőknek kialakított coaching tematika; érvényesülés a szervezetben, női vezetők megküzdési technikái, munka/magánélet egyensúlyának kialakítása, női szerepek harmóniája, női energiák fejlesztése- empátia, harmónia, nőiesség, kisugárzás, szexualitás. | ![]() |
Tréning
| Konfliktus és problémakezelés, csapatépítés, motiváció, nehéz helyzetek kezelése csoporton belül/kívül. Napi szinten felmerülnek ezek a kérdések a munkahelyünkön. Közvetlen stílusú, barátságos és humorral átszőtt tréningjeimmel segítek az ilyen és hasonló jellegű problémák kezelésében, megoldásában. | ![]() |
Mediáció
| A mediáció békés vitarendezést jelent. Akár munkahelyi, akár magánéleti helyzetben teret és biztonságos keretet adok a felmerült problémák, konfliktusok, vitás helyzetek megoldására. Mediációban az érintett felek kölcsönös megelégedése, megnyugvása és a vitás állapot megszüntetése a cél, anélkül, hogy külső felet, hatóságot be kéne vonni. A felekkel először külön-külön, majd közös tárgyalás/ok meghatározott keretein belül, együtt keressük a békés és optimális megoldást. | ![]() |
HR partneri szolgáltatás:
| Külsős HR partnerként segítek a munkahelyi légkör alakításában, a dolgozói elégedettség növelésében, a szükséges folyamatok átalakításában, rendezvények, tréningek, képzések megszervezésében, a munkatársak motiválásában, pótlásában – keresés, interjúztatás, kiválasztás, integráció. | ![]() |
Szexuálpszichológia
| Szexuálpszichológiai konzulensként segítő beszélgetések formájában állok rendelkezésre, a következő témákban, főként női ügyfelek számára: szexedukáció, ismeretterjesztés, intimitási/kötődési problémák, szexualitással kapcsolatos nehézségek, önszeretet, önbizalom, nőiesség, ismerkedés, kapcsolatteremtés. | ![]() |
Szövegírás
| Fő profilom a hatékonyabb és közérthetőbb ügyféllevelezések kialakítása, fejlesztése, a meglévő sémák, struktúrák átalakításával. Ezen kívül közösségi média tartalmak, belső vagy külső kommunikációs szövegek, beszédek, cikkek megírásában, szerkesztésében, valamint munkatársi írásos kommunikáció, levelezés javításában tudok segíteni. | ![]() |
Mentális egészség
| Munkahelyi mentál mentorként segítséget tudok nyújtani céges egészségprogramok kialakításában, működtetésében, a munkavállalók mentális egészségének tudatosításában, fejlesztésében, támogatásában. | ![]() |
Főbb területeim, kompetenciáim
Optimizmus
Önismeret
Hitelesség
Harmonikus vezetés
Problémamegoldás
Motiváció
Hiszem, hogy felgyorsult tempójú és automatizált világunkban egyre fontosabb a beszélgetés, az emberi kapcsolat, a személyes vezetőfejlesztés.
Referenciáim
Kocsis Ákos
Vállalkozó
Murányi Lívia
Marketingvezető
Kovácsik János
Igazgató
Időpontfoglalás
Fontos információk az időpontfoglalásról: Az alábbi naptárban tudsz szabad időpontot foglalni. A konzultációk TEAMS vagy GOOGLE online platformokon zajlanak. A foglalásnál válaszd ki, hogy milyen szolgáltatást veszel igénybe, majd add meg a kért adatokat. A foglalás után az email címedre átutalásos díjbekérőt küldök. A díj beérkezése után az időpontot visszaigazolom, és megkapod a számládat. A foglalásod csak ez után érvényes.
Lemondási szabályok: 24 órán belüli lemondás esetén a szolgáltatás díja nem jár vissza. 24 órán kívül, vagy ha részemről kell lemondani a foglalást, természetesen a díj visszautalásra kerül. A szolgáltató: Eklercoaching Kft. Szolgáltatásom egészségügyi vagy orvosi tevékenységnek nem minősülő tanácsadás, egészségpénztáraknál nem elszámolható.
A következő témákban tudsz időpontot foglalni hozzám:
- online excecutive business coaching vezetőknek (50 perc – 45.000Ft.- +áfa): munkahelyi kérdések, fejlesztés, irányítás, döntés, stratégia, túlélés, stressz, kiégés, karrier, célok, értelmezés, stb.
- online business coaching (50 perc – 30.000Ft.- +áfa) – munkahelyi kérdések, fejlődés, karrier, együttműködés, túlélés, stressz, kiégés, célok, stb.
- online mentális egészség konzultáció (50 perc, 22.000Ft.- +áfa) – magánélet, párkapcsolat, párkeresés, személyiségfejlődés, elakadások, útkeresés, életkori sajátosságok, válságok, nehézségek, mentális egészség
- online szexuálpszichológiai konzultáció csak hölgyeknek (50 perc – 22.000Ft – +áfa) – szexualitás, intimitás, kapcsolódási nehézségek, elakadások, kérdések – ha nem mersz róla beszélni, vagy nincs kivel:)
Fontos! Mivel nem vagyok pszichológus, nem tudok segíteni a következőkben: pszichiátriai vagy gyógyszeres kezelés alatt állók támogatása, mentális zavar esetén (depresszió, bipoláris zavar, borderline, anorexia, pánikbetegség, skizofrénia, szuiciditás, stb.), és gyermekek támogatásában. Ilyenkor szakosodott orvos felkeresését javaslom.
Még egy fontos dolog! Csak akkor jelentkezz be hozzám, ha Te magad akarsz változni, fejlődni, vagy megérteni dolgokat. Én igyekszem minden tudásommal segíteni, de a munka nagy része a tiéd! Erre kell idő és akarat részedről. Garanciát a Te fejlődésedre más nem tud vállalni, csak Te magad.
Kérdése van szolgáltatásaimmal kapcsolatban?
Hívjon most, szívesen válaszolok felmerülő kérdéseire.














